Megérkeztek az idei JKS regisztrációs kártyák Japánból. A kártyák kiosztására az edzőtáborban (július 17.-21.) és összevont edzéseken fog sor kerülni. Köszönjük a türelmet.
admin bejegyzései
Asai Sensei emléktábor 2012 – Asai Memorial Camp 2012
Idén is megrendeztük az Asai Sensei emlékét őrző hagyományosan az Ő születésnapja hétvégéjére eső edzőtáborunkat, melynek sajátossága, hogy a hétvége összes edzése jellemzően egy-egy Asai sensei által a JKS-be delegált Koten kata tematikájára épül. Az edzéseken megismerkedünk a szükséges kihon (alaptechnikák) mellett a formagyakorlat mozgásanyagával és a mozdulatok tartalmát, értelmét jelentő bunkaijal is. Idén két egyesületből -Óbudai Egyetem Galamb József Integrált Szakkollégium és Tradicionális Karate Shotokan Egyesület- érkeztek karatékák a rendezvényre, amit az előzőektől eltérően nem Pusztamaróton, hanem a délegyházi Nomád kempingben tartottunk. Az edzőtábor anyaga idén a Kashu -火手- kata volt, ami a „kéz” katák egyik eleme : Unsu, Suishu, Roushu, Fushu. A tábor edzései Herczeg sensei instruálásai mellett, magas szakmai szinvonlon, sok új ismeretanyagot megismerve, de jó hangulatban telt. Jövőre is folytatjuk a megkezdett hagyományt, aminek elsődleges célja Asai sensei emlékének megőrzése és a koten katák mély-átfogó megismerése. A jövő évben terítékre kerülő kata várhatóan a Suishu lesz.
A JKS Hungary-t a Facebookon követők megtalálják a kata videofelvételét a 2009-es JKS világbajnokság bemutatójáról Watanabe, Makita és Matsue Senseiek előadásában…
Évzáró vizsga a Hild Dojóban
A Hild József Általános iskolában gyakorló általános iskolás csoport június 7.-én az évad utolsó edzésén ismét számot adott tudásáról, s sikeres vizsgát tett. A vizsgára ismét több aggódó, izguló szülő is eljött szurkolni a kis karatékáknak, akik ügyesen és az elvárásoknak megfelelően álltak helyt. A vizsgázók -ugyan még csak második vizsgájuk- mire a vizsgabizottság megérkezett maguk rendezték be a vizsgahelyszínt, s helyezték el a várakozást szolgáló tatamikat és a vizsgáztatói asztalt.
A vizsga elején Muso Jikiden Eishin Ryu Iaido bemutatót tekintettek meg a vizsgázók, akik a várt áhítattal figyelték a japán karddal bemutatott formagyakorlatokat. A vizsgán az alapgyakorlatok mellett a vizsgázók új anyagként mutatták be a sanbon kumitét és a Heian Shodan nevű katát -formagyakorlatot. A húsz vizsgázó mind sikeresen teljesítette a vizsga követelményeit, sőt hatan jogosutságot szereztek a citromsárga öv viselésére is. A dojó tagjainak többségével a júliusi nyári táborban még találkozunk, de szeptembertől mindenkinek folytatódik a megkezdett munka.
JKS Európai Edzőtábor – Berlin 2012. Kagawa-Kanayama-Nagaki Mesterekkel
Idén elsőként Berlinben került megrendezésre a Japan Karate Shotorenmei szervezet európai központi edzőtábora, ahol az európai országok nagy része képviseltette magát mind az edzéseken, mind az azt követő konferencián.
Az edzőtábor alapvető célja, hogy több japán instruktorral edzhessünk közösen, s majd az ehhez hasonló táborok biztosítsanak keretet a nemzetközi kvalifikációk (instruktori és bírói) és magasabb dan fokozatok megszerzésére. Ezeken kívül nem elhanyagolható, hogy a kíváló edzések közben erősebbé válik a nemzetközi karatékák kapcsolata, több lehetőség is kinálkozik a jövőbeli együttműködésre.
A táborban hat edzésre került sor Sensei Masao Kagawa (8.dan) Sensei Kosho Kanayama (6.dan) és Sensei Shinji Nagaki (4.dan) vezetésével. A rendkívül magas szakmai színvonalú edzések sok hasznos tudás megszerzését biztosították a résztvevőknek, a teljesség igénye nélkül: a csípő kiemelt szerepe -koshi no kaiten-, a hikite feladata és szerepe, a hátsó láb munkája, a jó kokutsu dachi, a felkészítő mozdulatok szerepe és a katákban található ugrások kerültek terítékre. A katák közül a shotokan Unsu és a Junro Shodan katáit részleteztük aprólékosabban.
A tábort budo (jodó, battodo…) és művészeti (koto, taiko) bemutatók színesítették, miután szerencsénkre a Honbu Dojo Instruktorai is bemutatták a shotokan karatét. Az edzőtábort az országok vezetőivel közös koccintással zártuk.
Jövőre ismét ott leszünk!
A Hild Dojo első versenye
2012. május 26.-án szombaton a zuglói Móra Ferenc Általános Iskolában került sor a arra a kezdő szintű karateversenyre, amin a JKS Magyarország / Hild Dojo karate gyerekcsapatának életében először a dojo válogatottja is részt vett. Az iskola 8 fős csapata mellett négy egyesület sportolói mérték össze tudásukat: Toranoko Se, Black Belt Se, Tatai Shotokan Karate Se és a vecsési Sandan karate Se. A Hild Dojó válogatottja első versenye lévén csak kata –formagyakorlat- versenyszámban nevezett, ahol a Taikyoku Shodan és Heian Shodan katákat mutatták be. Az ifjú sportolók a karate szelleméhez méltóan készültek fel, s kűzdöttek meg az őket megillető helyezésekért. Az eredmények a következők:
I. Hely: Kolossay Botond,
II. hely: Tóth-Hackl László, Zagyvai Dávid, Schreiter Haakon, Kubus Kata Virág, Mihók Attila
III. hely: Khéli Balázs, Khéli Bence.
A verseny nem csupán a versenyszámok terhét rótta a versenyzőkre, mivel ez volt első ilyen versenyünk, a verseny légkörével, a versenyhelyzet stresszhelyzetével és a győzelem/vereség érzésével is szembe kellett néznünk. Mindenki szépen, megfelelően állt helyt, s büszkén vihette haza az érmeket, illetve okleveleket az apróbb ajándékokkal együtt. A versenyzőkön kívül külön köszönjük a szülőknek a támogatást, reméljük találkozunk még hasonló rendezvényeken.
Szeminárium Scott Langleyvel
A május 19-20.-án a JKS Magyarorzág álal megszervezett tavaszi edzőtáboron Scott Langley Senseit láttuk vendégül, aki az Asai/Kagawa mesterek által vezetett japán instruktorképző sikeres elvégzése óta a JKS szövetség írországi vezetője lett. Nagy örömünkre Scott Senseit írországi tanítványai is elkísérték, akik barátságos, kedves hozzáállásukkal és szinvonalas karatéjukkal tovább színesítették az edzőtábor hangulatát.A karate edzéseken kívül Scott Sensei és kísérői megtekintették a várost, s megismerkedtek Budapest sajátos kulturális életével is.
Scott Sensei magas színvonalú edzései mindenki számára nyújtottak új ismereteket és mélyebb, további elemzésekre ösztönző gondolatokat mind a kihon, mind a kata, mind a kumite területein.
Az első edzésen a test középső részének -core/tanden- fontossága, és a megfelelő technikai végrehajtás apró részleteivel ismerkedtünk, egyszerűbb technikákon keresztül lépésről-lépésre, ezt követően a Junro Nidan kata került ismertetésre. Az első nap hat órás edzése után a JKS Magyarország első hivatalos danvizsgájára került sor, ahol a vizsgázók fáradtan, de kíváló spirittel mutatták be tudásukat. A vizsgára jelentkezők közül ketten teljesítették a vizsgakövetelményeket: Vili Nóra és Tran Minh Tri sikeres 1.dan vizsgát tettek. A tábor második napján a JKS jiyu-ippon kumite sajátosságaival, elvárásaival ismerkedtünk, majd a Jion kata elemein keresztül átismételtük a Heian katákat.
Az edzőtábort vasárnap délben fáradtan, de bő tudással felvértezve zártuk.
Külön szeretnénk köszönetet mondani a SKI Magyarország Szövetségtől érkezett barátainknak és mindazoknak, akik teljes egészében résztvettek az edzőtáborban. Végül, de sosem utolsósorban ismét szívből gratulálunk a sikeres vizsgázóknak.
Ismét sikeres vizsgák
Május 7.-én ismét sikeres kyu vizsgákra került sor a JKS Szövetség rendezésében. A budapesti BGF Galamb József Szakollégium Karate csoportjában (edzők: Diósi Pálma-Tóth Péter) gyakorló három karatéka teljesítette sikeresen a Kyu vizsga követelményeit. A vizsga után a kisebb hibákat, pontatlanságokat átbeszélve egy rövidebb közös edzés keretében vezettük le a vizsga okozta feszültséget.
A vizsgázók:
Kovács Róbert 8.kyu
Gerebics Zoltán 6. kyu
Sztancs András 4.kyu
Kagawa Sensei Szemináriuma Dublin 2012
Az idei évben a Magyar JKS tagjai közül 10 karatéka vett részt Masao Kagawa Sensei (JKS 8. dan) évente megrendezésre kerülő dublini szemináriumán. Tekintettel arra, hogy harmadik alkalommal vettünk részt az ír szervezésü táborban szerencsére nem ért váratlanul az edzések magas színvonala és Kagawa mester részletgazdag instruálása.
A pénteki edzésen a „szokásos” állóképességi edzéssel kezdtünk, ami a tavalyival ellentétben nem a karra, hanem a -ha lehet még fontosabb- láb és csípőmunkára készített fel bennünket. A kíváló gyakorlatok nemcsak az erőt és állóképességet növelték, hanem a megfelelő minőségű kihont is kellően megalapozták. Levezetésként a Nijushiho kata részletei kerültek terítékre.
A szombati napon -annak ellenére, hogy többen izomlázra panaszkodtak- mintegy négy órában foglalkoztunk a gojushiho sho/dai katákkal, majd Allen (JKS GB) és Scott (JKS Ireland) msterek vezetésével elöször a kihon-kata átvezetésre koncentráltunk, majd a hiji-blokkok használatát tekintettük át.
A szombati napon került sor a JKS Írország dojójában megrendezett minimalista bankettre, ahol a formalitások nélkül beszélgethettek egymással a karatékák.
A vasárnapi nap első felében a csípő-láb munka kiemelt szerepét tekintettük át, majd kellemes „pörgős és igen fárasztó” edzésblokkban fejlesztettük a kitartást és a ki-t. Az edzőtábor zárásaként a Heian katák jellemző hibáit igyekeztünk kiküszöbölni, majd a haladók a Chinte katát tekinthették át.
Az idei tábor, mint az eddigiek mindig nemcsak magas szintű szakmai tartalmuk miatt, hanem Kagawa Sensei varázslatos stílusának és tudásának köszönhetően is kiemelkedő volt. Kagawa mesterrel a magyar JKS karatékák legközelebb a berlinin Európa Gasshuku keretein belül találkozhatnak.
Természetesen az edzések mellett a csapatépítést sem szorítottuk háttérbe, volt közös hamburgersütés az Írországban élő és dolgozó magyar karatékákkal, rögbimeccsen izgulás az Ír/Skót válogatottért, s persze a Guinness szakszerű kóstolgatása sem maradt ki.
Scott Langley Szeminárium
Összeállt a május 19-20-ra tervezett JKS tavaszi szeminárium programja, amit idén Sensei Scott Langley 5.dan a JKS Írország szakmai vezetője tart. A Letöltések menüben olvasható a teljes kiírás, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A tábor időpontja:
2012. május 19.-20.
Helyszíne: Hild József Általános Iskola, Budapest V., Nádor u. 12.
Az edzőtábor költsége: 7.000 Ft/fő…további részletek a kiírásban.
Felnőtt vizsga sikerek
Február 8.-án szerdán kyu vizsgára került sor a budapesti Trefort utcai Dojóban. A felnőttek mellett a Hild utcai gyermekdojó három gyakorlója is megkísérelte teljesíteni a szint elvárásait. A vizsgabizottság (Herczeg Balázs – Jagadits László – Horváth Ádám) közösen ítélte meg az egyes vizsgázókat, azok hibáit és fejlődéseit külön-külön vizsgálva. A technikai felkészültség és szellemi ráhangoltság minden karatékán jól látszott, így nem is volt meglepő, hogy mindenki sikeresen teljesítette a kitűzött szint elvárásait. Külön kiemelendő, hogy Kőnig Károly megszerezte a 3.kyu övfokozatot, így mostantól a barna öv viselésére jogosult. Gratulálunk a sikeres vizsgákhoz.
2.kyu – Kütsön Diána
3.kyu – Kőnig Károly
4.kyu – Bölöni Melinda, Papp Beáta, Kovács Ákos „Dadan”
8. kyu – Darics Dóra, Dávid Péter, Varga Eszter
9. kyu – Szarka Csilla, Zagyvai Dávid, Vörös Bálint Bendegúz