Az idei évben a Magyar JKS tagjai közül 10 karatéka vett részt Masao Kagawa Sensei (JKS 8. dan) évente megrendezésre kerülő dublini szemináriumán. Tekintettel arra, hogy harmadik alkalommal vettünk részt az ír szervezésü táborban szerencsére nem ért váratlanul az edzések magas színvonala és Kagawa mester részletgazdag instruálása.
A pénteki edzésen a „szokásos” állóképességi edzéssel kezdtünk, ami a tavalyival ellentétben nem a karra, hanem a -ha lehet még fontosabb- láb és csípőmunkára készített fel bennünket. A kíváló gyakorlatok nemcsak az erőt és állóképességet növelték, hanem a megfelelő minőségű kihont is kellően megalapozták. Levezetésként a Nijushiho kata részletei kerültek terítékre.
A szombati napon -annak ellenére, hogy többen izomlázra panaszkodtak- mintegy négy órában foglalkoztunk a gojushiho sho/dai katákkal, majd Allen (JKS GB) és Scott (JKS Ireland) msterek vezetésével elöször a kihon-kata átvezetésre koncentráltunk, majd a hiji-blokkok használatát tekintettük át.
A szombati napon került sor a JKS Írország dojójában megrendezett minimalista bankettre, ahol a formalitások nélkül beszélgethettek egymással a karatékák.
A vasárnapi nap első felében a csípő-láb munka kiemelt szerepét tekintettük át, majd kellemes „pörgős és igen fárasztó” edzésblokkban fejlesztettük a kitartást és a ki-t. Az edzőtábor zárásaként a Heian katák jellemző hibáit igyekeztünk kiküszöbölni, majd a haladók a Chinte katát tekinthették át.
Az idei tábor, mint az eddigiek mindig nemcsak magas szintű szakmai tartalmuk miatt, hanem Kagawa Sensei varázslatos stílusának és tudásának köszönhetően is kiemelkedő volt. Kagawa mesterrel a magyar JKS karatékák legközelebb a berlinin Európa Gasshuku keretein belül találkozhatnak.
Természetesen az edzések mellett a csapatépítést sem szorítottuk háttérbe, volt közös hamburgersütés az Írországban élő és dolgozó magyar karatékákkal, rögbimeccsen izgulás az Ír/Skót válogatottért, s persze a Guinness szakszerű kóstolgatása sem maradt ki.